Egy szép tavaszi napon, az erdőt járva összetalálkozott a Hű a Hűtlennel. Épp egyszerre hajoltak le egy szál Ibolyáért, amit a hűtlen érintett meg először. 

- Minek kéne ez neked?- kérdezte a Hű. 

- Megszagolnám!...- felelte a Hűtlen.

- És aztán eldobnád? Ha már nem túl illatos, vagy hervadásba kezd...itthagynád az út szélén...igaz?

- Ennyire nem gondoltam végig. Csak annyira tetszik. - felelte kissé zavartan a Hűtlen.

- Á, értem. Megtetszett, azonnal megérintenéd, leszakítanád, megölnéd! -már kezdett elég kellemetlenül ficánkolni a Hűtlen, a Hű meglehetősen igazságtalannak vélt monológján.

- Nem! Nem jutott ilyesmi az eszembe!- mentegetőzött.

- Miért nem tudod csak messziről csodálni? Ahogy él, ahogy ...

Házasságok voltak, vannak és mindig is lesznek. Ám, hogy meddig tart a "holtomiglan" az előre nem megjósolható. A ma embere sajnos nagyon könnyelműen teszi meg eme fogadalmat, mondván, ha sikerül, ha  nem ... "majd elválik"! Szó szerint. És az esetek többségében ez így is alakul. Vajon mi vezet ahhoz, hogy komolytalanul tegyél fogadalmakat, és azokat valóban komolytalanul használva később eldobd? Miért nincs ma már a szavaknak ereje? Ha én megígérek valamit, azt a lehető legnagyobb mértékben be is tartom. Ha így neveltek, ha nem, elveim vannak. Mindenkinek vannak elvei? Vagy csak hebegünk-habogunk, dobálózunk hazugságokkal, mert a másikról tudjuk, hogy ezt akarja hallani, neki ez az igaza. Hová lett a becsületünk? Hisz amikor ezt játsszuk, ...

- Gyere repüljünk! - mondtam, s ráültem a hintára.

Ha ciki, ha nem, kell, hogy olykor visszatalálj gyermeki önmagadra. Emlékezz, milyen volt a gondtalan élet. A félelmek, görcsök, kétségek nélküli repülés, amit egy hinta biztosított számunkra. Érdekelt, hogy milyen magasba repít? ... A legmagasabbra vágytunk! Számított, ha lassításnál olykor pofára estünk és kinevettek? Nevettünk magunk is! A sebeink begyógyultak. De az érzés örökre megmaradt, mennyire jóóóóó! ...

Hintázz!

Ülj rá és akard a  legnagyobb magasságot! Ehhez azonban hatalmas lendület kell! Óriási erő! Olykor megkértük társainkat, lökjenek meg. Nem szégyelltünk segítséget kérni a szárnyaláshoz! Ám, ha nincs hozzá társ, hát emeld jó magasra a ...

Lejátszottam magamban a búcsú pillanatát, vagy ezerszer. Megközelítettem sokféle verzióban. Azután rájöttem, hogy egyik sem jó. Nem méltó hozzád, hozzám, s ahhoz a megfejthetetlen valamihez, ami mégsem volt semmi. A búcsúkor azt mondtam: - Hiányozni fogsz! - s tán Te ezt nem is vetted túl komolyan. Bárhogyan gondoltad, én érzem minden áldott nap a hiányod. Amiről persze mit sem tudsz.

Még ma is rólad álmodom. Még ma is mindennap veled képzelem a legjobb pillanataimat. Valami Igazat, szépet. Tudom bolond vagyok, s kicsit őrült is. Tudom hajszolom a lehetetlent, a reménytelent, s mindezeket ok nélkül. Pedig van rá okom, nem is kevés.  S hogy mik ezek? (Sorolom, bár úgy sem hinnéd egyiket sem.) 

- Különleges Vagy! Senkihez nem ...

A család...

Egyszer volt, hol nem volt...

Volt? Vagy nem volt? Avagy lett? ...

Láttalak! Láttam az életed! A gyermekkorod, akárcsak az enyém. Csodás 80'-as évek! Körhinta...mókuskerék...karácsony... születésnap...nyaralás...kerti bogrács...

Csodálatos volt. Éppen olyan, amiről álmodik mindenki, s amiben hisz mindenki. Valós boldogság, nem csak elképzelt... Akár az álmainkban, akár az emlékezetünkben. 

Anya, apa, tesó! Tökéletes!

S ami mögötte van? Mennyi és milyen élet?

Mennyi elgondolás, vágyakozás és remény?

Van, akiknek természetesen jön. Van, akiknek sikerül. És van, akik megteremtik! Mégis úgy hinném, a család egysége nem ezen történéseken múlik. Hanem azon csupán, amit adni tudunk.

Szeretni!

...

Emlékeim... régi szilveszterek! Havas Karácsonyok, egy letűnt kor...

Sose hittem, hogy valaha letűnt kornak fogom nevezni gyerek; és ifjú-éveim! De most már nagyon annak érzem. És rettentő öregnek is magam. Ha belemerülnék abba, miért is lett így, tán megőrülnék! Nem tudom áthelyezni magam a mai "miért"-ekbe, a mai "hogyanvan"-okba, és nem is értem. Nem akarom tudni.

Csodálatos gyerekkorom volt. Kicsiny közösség, kicsiny része, több hasonló korombéli, hasonló érzésű fiatallal. Tudtuk, hogy bármit elérhetünk, miénk a világ, a jövő. 

Én azt hiszem más dimenzióban éltem. Más érdekelt, mást tartottam fontosnak. Egy-egy dal, egy hangulat, egy ismerősnek vélt, ám ismeretlen érzés különös pikantériája fondorlatosan kicsavart ...

Miért nem mész el, ha már elég? Miért nem mondod ki ; Másra vágysz, más kell! Nem ez az élet, nem ezek a hétköznapok!  Ha ehhez gyáva vagy, ne mást hibáztass érte! Ne vond felelősségre azt, aki csak teszi a dolgát, belefárad a hétköznapokba, s Te meg sem kérded, hogy van? Önzőség!- mondják erre- Igen, az! De akkor légy teljesen önző, vállalva ennek minden következményét! Ne hidd, hogy A Nő még mindig csak szolgád, aki megold és megcsinál mindent, miközben Te csak a magadét hajtod, -egyik nap így, a másik nap úgy,- a lényeg, hogy számodra megfelelő legyen. Nos! Nem érsz annyit! Nem vagy a világ közepe, azért, mert dolgozol, és nem vagy Isten azért, mert anyagilag hozzájárulsz!

Ne hidd, hogy Neked jár minden a munkádért! A ...

Volt egy nagy álmom! A Színház és Filmművészeti Egyetemre szerettem volna járni. 10 éves korom óta készültem rá. Emlékszem, mikor még gimiben ellógtunk egy napot, és a Nemzeti Múzeum előtt ücsörögve néztem, hogyan készülnek a Színműsök a következő óráikra. Oly nagyon  vártam, hogy végre én  is ott legyek.

Ám azután mégsem léptem át soha azt a küszöböt! Nem, nem azért, mert nem vettek fel. Azért, mert el sem mentem felvételizni. Túl kevésnek, túl gyávának éreztem magam. Ma is nehezen bírkózom meg ezzel az érzéssel, ténnyel. De követtem, és követem mi történik ott. S könnybe lábad a szemem, ha erről hallok...legyen az jó, vagy rossz, mert mindig szembesít óriási hiábbal. Sajnálom! De ez csak egy történet a sok ...

Jól vagyok! Ne aggódj értem! Bár az élet nehéz, szép lassan helyreteszem.

... Nem tudtam, hogy ennyire fáj minden kudarc, minden elvesztett pillanat. Minden, amit nem csináltam jól! Jó lett volna többet beszélni  a lényegesről!  Bár Te voltál az egyetlen aki igazán látta, ki vagyok. És ezzel együtt szeretett! Te voltál aki mindent megtett értem! Sohasem tudom meghálálni! A "köszönöm" ehhez túl kevés!

....

Sajnálom, ha néha rossz voltam! Sajnálom, ha sokszor nem a helyénvalót cselekedtem! Sajnálom, ha néha csalódást okoztam.

... Nem megyek hozzád, mert nem bírja el a szívem. Tudod, hogy sosem szerettem temetőbe járni.  Persze, hogy tudod, én pedig tudom, hogy megérted! Sosem lesz elég erőm megbirkózni a hiányoddal, ezért ...

Álmaink és vágyaink mindig tükrözik számunkra a hiányzó érzelmeinket. Megtudhatjuk belőlük, mi az amire nem fordítottunk elég figyelmet. Elhanyagoltuk, ezáltal el is veszítettük azokat. De ezek belőlünk indulnak ki, és tisztába kell lennünk velük ahhoz, hogy tudjuk, nem a MÁS a hibás a hiányokért, hanem mi magunk! Lehet, hogy megrekedtünk egy ponton. Sokáig hajszoltuk a semmit, és csak az időnk fogyott általa. Lehet, hogy "elvoltunk" nélküle, és mikor egy szokatlan inger emlékeztet rá, kicsit elszalad velünk a ló! Azt hisszük legyőzzük a legyőzhetetlent, hogy miénk a világ, melynek urai vagyunk...és "ide nekem az oroszlánt is"! Csak félő, hogy mindez igaz, igazi-e? Vagy csak játszott velünk egy délibáb, s mi annak akartuk látni, amire ...