- Gyere repüljünk! - mondtam, s ráültem a hintára.

Ha ciki, ha nem, kell, hogy olykor visszatalálj gyermeki önmagadra. Emlékezz, milyen volt a gondtalan élet. A félelmek, görcsök, kétségek nélküli repülés, amit egy hinta biztosított számunkra. Érdekelt, hogy milyen magasba repít? ... A legmagasabbra vágytunk! Számított, ha lassításnál olykor pofára estünk és kinevettek? Nevettünk magunk is! A sebeink begyógyultak. De az érzés örökre megmaradt, mennyire jóóóóó! ...

Hintázz!

Ülj rá és akard a  legnagyobb magasságot! Ehhez azonban hatalmas lendület kell! Óriási erő! Olykor megkértük társainkat, lökjenek meg. Nem szégyelltünk segítséget kérni a szárnyaláshoz! Ám, ha nincs hozzá társ, hát emeld jó magasra a lábad...hisz tudod, hogy sikerülni fog!

Ilyen az ÉLET is! Bennünk van az az erő, amivel magaslatokba törhetünk, segítséggel vagy anélkül. Csak ne félj! Le is kell érni ahhoz, hogy újra felkerülj...Le, fel! Le és fel! Te vezeted a tempót, a te tested adja a ritmust. Érzed? ... Ha lassítasz, megállsz. Ha elfogy az erőd, hogy tovább hajts esélyed sem lesz hogy felérj!

Ne feledd, hogy lentről indultál. Ott ültél bele ebbe a kiszámíthatatlan, de csodálatos körforgásba, ami a félelmetesség ellenére rengeteg izgalmat rejt. Mert érezni akartad a repülés varázsát...az ÉLETET! 

Miért is lenne ciki újra beleülni abba ami minden létezés alapja. A hit! Hinni abban, akiknek születtünk s akikké lettünk! Hinni abban, hogy a lent után mindig jön egy fent, s csakis a mi lendületünkön múlik, milyen magasra szállunk! Hinni abban, hogy miként a hinta, éppúgy élvezhető létünk minden pillanata. 

- Gyere! Repüljünk!