Mi is határozza meg pontosan önmagunkat? Egész életünkben arra törekszünk, hogy elismerjenek, megsimogassák a buksinkat, és azt mondják: "-Ez az fiam, jól csinálod!"

Jó, vagy rossz-e, ha ezt megadod gyermekednek? Valahol egy egészséges határt kell húzni az elfogultság és a valódi elismerés közt. Én az utóbbira hajazok jobban szülőként, és úgy érzem, hogy az is nagyon káros, ha semmi formában nem kapsz megerősítést, támogatást azzal kapcsolatban, aki vagy. Sok szülő a saját elvárásait, vagy feljebbmenői elvárásait támasztja a gyereke elé, és nem veszi észre, mi az, amire igazán szüksége van. Szereted a gyermeked? Támogasd! Mindegy mi akar lenni, mire vágyik! Kötelességed ott állni mögötte, ha valóban a boldogságát kívánod!

De mi történik akkor, amikor ezt nem kapod meg? Amikor úgy nősz fel, hogy csak azt ne csináld, amire vágysz... bármi más legyél, csak az ne... 

Szomorú! Sőt, mi több...meghatároz. Addig a pillanatig, amíg törödsz vele, amíg felül nem kerekedsz rajta, s lépsz tovább szépen a magad útján. De nagyon nehéz. Megindulni úgy az úton, hogy egyedül vagy, kísérő nélkül, egy bíztató szó nélkül... és nem tudhatod hova érsz! Így voltam én... így indultam el egy álom útján, amiről fogalmam sem volt, csak tudtam, hogy erre vágyom.

Köszönetet kell mondanom minden embernek, akivel találkoztam ezen az úton. Találkoztam anno, találkoztam tegnap, és találkozom holnap is... 

Szerencsére sokan vagytok! Köszönöm mindazt, amit belém fektettetek. Hitet, bizalmat, szeretetet! 

Köszönöm, hogy elismertek, hogy felnéztek rám, hogy hisztek bennem...

Köszönöm a fiataloknak, hogy első ránézésre meglátják bennem a pajtást, a cinkost...:) 

Köszönöm a magam és némiképp idősebb korosztálynak, hogy hozzájuk méltó tanítvány lehetek. 

Köszönöm a nagyon sok pozitív energiát, a sok-sok szeretetet, amit kaptam, s kapok tőletek!

Ezek meghatároznak! Ezek határoznak meg engem... emberként, szakmai társként, barátként!

Ezek visznek tovább az utamon, s annyira vágyom már csak...

Maradjatok velem!  

Kép forrása: Internet