Jöttél valahonnan, de vajon ki-mi felé tartasz? Szerelmet ígérsz, szeretetet adsz?

Ámor nyilát használod? Kölcsön veszed, vagy végleg elloptad?

Tudod, én nem hiszek benned! Vannak, és lesznek szerelmek nélküled is!

Ahogyan voltak azelőtt, mielőtt befurakodtál országunkba,

S egyre jobban elterjedő szokásainkba.

Félre ne érts, nem a szerelemben nem hiszek! Sőt!

Anélkül az élet elég sivár, szomorú lenne!

Nagyon jó, hogy vagy nekünk, és megtestesíted eme lángoló nyilat a szívekben.

De csak annyit kérdezek, miért?

Jól jön a virágárusoknak a sok rózsaeladás

(már, ha lovagunk tudja, hogy milyen virág dukál),

És rengeteg bizniszt lehet ma már rád szervezni.

Tele lesznek a vendéglátóegységek.

Hol ...

A társadalom egyik nem újkeletű fajtájáról mesélnék nektek. Ő az úgynevezett Bunkó! Számát tekintve azt mondhatnám, jelentős! Előfordulási helye a BKK járatai, illetve a plázák. Esetleg alkalomadtán, csak úgy szembe jön veled az utcán. Azonnal felismered stílusáról, egyéniségéről, ami ma már nem is annyira tűnik ki a tömegből. Ez azt jelenti, van belőle bőven, szóval ne aggódj, tuti, hogy te is nap, mint nap több mintapéldányával is összefutsz. Korosztályát tekintve nem meghatározható, bármelyikben fellelhető. Az én kifejezett kedvenceim a „többseggűbunkó”, aki egyszerre két helyet is elfoglal a buszon, héven, metrón, villamoson. Különös módszere erre, hogy táskája kiemelt helyet érdemel, így maga mellé „ülteti”. ...

A találkozásokról gondolkodom. Miket az élet, a sors, a gondviselés, vagy nevezzük bárminek hoz és visz az életünkbe. A jövés-menésről, melyben nincs a "direkt", de a "véletlen" sem. Megtörténnek. Némelyek nyomot hagynak, mások pedig csak úgy átrobognak. De végtére is mindkettő jelentőséggel bír. Erre most döbbentem rá, mikor is azt gondoltam, hogy nem számít, aztán rájöttem, hogy mégis. Oda kell figyelni az ismeretségeinkre, bármeddig is tartson, bármit is adjon. Mert valamit mindenképpen ad. Ha a jövődből nézed majd vissza, még az is, amit rossznak véltél akkor, amikor jelen volt. Mindenkiben létezik valami, ami hat a másikra, csak észre kell venned. Nyitottnak kell lenned egy teljesen másik lélek, egy egészen különböző élet ...

Január van! Nem kedvelem az év ezen hónapját. Olyan "elmúlós", mint amikor beköszönt a nyár után az ősz. Rosszul érzem magam ilyenkor. Hideg van, nincs kedvem felkelni reggel, fáradt a lélek, fáradt a test. Mit csinálhat ilyenkor az ember lánya? Álmodozik. Eltervezi, mit fog tenni, ha jön a tavasz, ha kisüt a nap. Felvértezi magát a nagy változásokra, a szebb jövőre, a reményekre. Elképzeli kivel találkozna, (mert azt tudja, hogy kivel nem) és szépen felengedi a színes léggömböket az égbe. De ezzel vigyázni kell, mert hajlamosak vagyunk el is hinni mindazt, amire vágyunk. Aztán jön a nagy pofára esés. Nem tudni hány léggömb jut el oda, ahova reptettük, és mennyi pukkad ki belőle útközben. Mégis mi ezt szeretjük! Mi ezt csináljuk! Mert ...

Mi a karácsony varázsa? Persze tudom, mindenkinek más, attól függ mit kapott, vagy nem kapott gyermekkorában. Valakinek csupán egy illat elég hozzá, valakinek a dédi sütije, és még lehetne sorolni hosszan. Én a magam varázsát keresem. Néha úgy érzem, hogy gyerekkoromban megtaláltam, azután elvesztettem, néha pedig úgy, mintha csupán egy délibáb, egy illúzió lenne. Pedig tudom, hogy nem az! Legalább is hinni akarom, hogy nem az! Sajnos az idő múlásával egyre kevesebben ülünk az asztalnál. Egyre kevesebb helyre megyünk látogatóba, de valaminek akkor is kell lennie, ami megőrzi a varázslatot egy életen át. Te tudod, mi az? Igen, a szeretet nyilván az első gondolatod és válaszod erre a kérdésre. És akkor igazad is van. Én mégis másfajta ...

Valami hangot hallottam. Valaki szólt hozzám! Te voltál, vagy én magam? Mit is mondtál? Nem tudom, nem emlékszem... hisz álom volt csupán! Talán szerettél, vagy én szerettelek csak téged? Talán egy üzenet volt a csillagos égen! Kérlek, jöjj vissza álomkép! Adj magadból még! Nem kell az ébredés, a fájdalom! Az kell, hogy ölelj, és vigyázz rám nagyon! Aludni vágyom, hogy arcod újra lássam.  A valóság eltemet a homályban. Pedig temetni nem kell, se múltat, se jelent. Álmodni kell, hogy a holnap szebb legyen! Nem akarok félni, nem akarok fázni! Bőrödhöz símulva melegedni vágynék. A szavak elfogytak, hangom sincsen már. El akarlak feledni, de mi tart vissza? Ha te láncolsz le, hát engedj oda... hol nem visz el se vágy, se hatalom. Szabadulni ...

Megint egy újabb elmúlás! Hogy is van ez? Bár elmondhatná nekem valaki! Vagy épp ő, akivel megtörtént. Hosszú ideje cipelem a terhet, a gondolatot. Valaki volt, élt, és elmúlt. Remélem, hogy a lélek valóban örökké él, és bízom benne, hogy látsz, érzel továbbra is! Bízom benne, hogy nem így akartad, csak így sikerült... bár ettől még nem kerülsz vissza az élők közé. Nagyon kemény lecke Vagy, és nagyon fájdalmas. Nincs magyarázat, csak az érzés!  Te tanítasz! És ez csodaszép lenne, ha alkalmazni is lehetne. Én nem tudom alkalmazni. Annyi mindent megéltem már...annyi mindent vesztettem képletesen és ténylegesen is... mégsem tudok tanulni. Talán a Hit miatt! Amiben ugyanis én hiszek, az sok belőled is való okulás, mégis mindig oly ...

Milyen szép lenne, ha mindig mindent el lehetne mondani, ki lehetne fejezni amit az ember érez. Mindazt ami nyomaszt, amit el kéne felejteni, amin túl kéne lépni, ami örömmel tölt el, ami magasztos, amit nehezen fogadnak be mások. Pont azért, mert súlyos dolgok. Az érzések kimutatása és befogadása egyaránt. Főként annak, aki nehezen bírkózik meg ezzel, aki bezárja magát, aki gyengeségnek titulálja. A művészemberek azonban kifejezetten ebből élnek.

A művészet az a szerencsés érzelmi közeg, ami erre épül. Alkotásaikban benne van mindaz, amit érez, és nem is kell, hogy konkrétan tudja a tényeket a közönség. De érzi! És ettől megvalósul a művész és nézőjének is a katartikus állapot. Ami megkönnyebít. Ami által leteszed a terhed. S ...

Még mindig azt hiszed, van időd? Mind így vagyunk ezzel! Tudod, milyen az élet? ... Múlik! Egyszer megkérdezték tőlem, ha ez lenne életem utolsó napja, mit tennék? A válaszom sem akkor nem volt publikus, sem most. Mert a lényeg belül van. Nagyon mélyen. Bátorság kell ahhoz, hogy felvállald az első őszinte gondolatod, ami megérint, és csak Te dönthetsz, mit kezdesz vele. 

Van sok közhely, amit annak vélünk, és átsiklunk felette, és unjuk, és kigúnyoljuk... és "Coelho" ...Mennyire fájna, ha csak egyszer megéreznénk? Ha bele mernénk merülni és szembenézni a saját hibáinkkal? Mindabba, amit elfelejtettünk... amire nem szántunk időt... amit nem éreztünk túl fontosnak, s amitől féltünk. Ha valaha is szembe mernénk nézni a saját ...

Mi is határozza meg pontosan önmagunkat? Egész életünkben arra törekszünk, hogy elismerjenek, megsimogassák a buksinkat, és azt mondják: "-Ez az fiam, jól csinálod!"

Jó, vagy rossz-e, ha ezt megadod gyermekednek? Valahol egy egészséges határt kell húzni az elfogultság és a valódi elismerés közt. Én az utóbbira hajazok jobban szülőként, és úgy érzem, hogy az is nagyon káros, ha semmi formában nem kapsz megerősítést, támogatást azzal kapcsolatban, aki vagy. Sok szülő a saját elvárásait, vagy feljebbmenői elvárásait támasztja a gyereke elé, és nem veszi észre, mi az, amire igazán szüksége van. Szereted a gyermeked? Támogasd! Mindegy mi akar lenni, mire vágyik! Kötelességed ott állni mögötte, ha valóban a boldogságát kívánod!