Még mindig velem vagy! Álmaimban meglátogatsz, csak nem értem szavad. Szép! Akkor is szép, ha értelmezhetetlen az álom...mert velem vagy! Újra és újra abban a világban, mit csak én képzeltem. Ami éppen egy álomhoz illő. Néha menni kell, de néha jönni is. Néha feledni kell, de ugyanúgy emlékezni is! Tudom, hogy Te nem akarsz emlékezni, csupán feledni. Mert a józan ész, a jövő-múlt, az igaz-hamis mind összefügg. És ez a kézenfekvő. Az okos, a bátrabb döntés! Feledni! Sőt, tagadni, hogy bármi kimozdíthat a biztosból, a jól bevált hétköznapokból. Hiszen ostobaság lenne érzelmekkel szétdúlni mindezt!                                                                                                                                

Nem tudom ki a bátrabb és az okosabb. Aki vállalja a szédülést, vagy aki csak lentről nézi a repülést? Nincs recept, hogyan kell jól csinálni, hogyan leszünk boldogok. Csak azt tudom engem mi tenne boldoggá egy adott pillanatban. Lehet, hogy ezért áldozatot kell hozni. Esetleg másnak lenni, mint amilyennek képzeljük magunkat... de miért lenne bűn vállalni a szédületet, a zuhanás kockázatával...aminek talán csak egyetlen boldog pillanat az ára!

Miért ne érhetné meg?

 (Kép: goggle)