"Ha az ember búcsúzik, mindig egy kicsit meghal"- hangzott el egyszer egy általam nagyra becsült ember szájából. Aztán ahogy teltek az évek, felismertem ezt a kifejezést... túl sokszor. Vigasztaltam magam azzal, hogy itt van a közelben, és miért lenne olyan, mintha meghalt volna, hisz szerencsére él, és addig bármi megtörténhet. Ezen gondolatok is megállják a helyét. Mégis oly sokat búcsúztam. És minden elválás örökre szólt. Némelyiknek szívből örültem, némelyikbe belehaltam magam is. Ám én már nem félek ettől! Számomra  már minden Isten Veled, egy új kezdet, amiben valóban bármi megtörténhet. Más lesz, mindig elmarad belőlem is egy darab- legyen az jó vagy rossz-  de változást hordoz magával. És ez mindig jó! Fájhat, de később rájössz, hogy így kellett lennie.Van, ami szép a búcsúval együtt. Van, ami már épp időszerű volt, csak még gyengélkedett az ember. Elfelednünk azonban sosem szabad. A múlt az életünk része, amely mindig hozzánk fog tartozni. Nem válhatunk meg tőle, nem tagadhatjuk meg soha! De ami még ennél is fontosabb, a jelen és a jövő! Ha nem vagyunk nagyképűek, és nem hazudunk magunknak, fejlődhetünk ezáltal. Tanulhatunk hibáinkból annak érdekében, hogy a holnap szebb legyen. Én azt kívánom mindenkinek, hogy búcsúzzon szépen! Nem véletlenül temetjük halottainkat szép szertartással. Adjon időt a gyásznak, emlékezzen, sírjon...zokogjon...annak érdekében, hogy a holnap varázsa tökéletes legyen! 

                                                                                                                                               Kép forrása: google