A múltunk, mondják: meghatároz minket! Építkezünk belőle, táplál, fejleszt! Ez így is van. A baj akkor kezdődik, ha a múltunk kötődései, rossz tapasztalatai nem engednek mást láttatni, gúzsba kötnek! Kell a múltunk a jelenünkhöz, a jövőnk érdekében azonban használjuk fel tapasztalatainkat, de ne engedjük, hogy befolyásoljon minket. Ha egyszer megcsaltak, átvertek, nem állhatunk úgy a következő kapcsolatunkhoz, hogy akkor ott is megtörténik. Mert nem hisszük el az ellenkezőjét. Ezzel ugyanis két dolgot teszünk tönkre. A saját hitünket, és a másik fél bizalmát. Valahogyan meg kell tanulnunk elengedni a múlt sérelmeit, keserűségeit! Valakinek nem voltunk elég jók? Nem tisztelt úgy, ahogyan azt megérdemeltük volna? Nem küzdött eleget a kapcsolatunkért? Ha kiszálltunk már belőle, fogadjuk el ezeket a tényeket, és lépjünk tovább.

Ne nézzünk többé hátra, hogy a régi fájdalmakat felelevenítve elveszítsük a jelen szépségét!

Azt, hogy igenis szerethetők vagyunk, és megélhetjük a viszonzás csodáját! Azt a szerelmet, amit mi is adni tudunk! Nincs két egyforma ember. Bár eshetünk többször is ugyanabba a hibába, azért nem biztos, hogy a másik fél okolható. Amennyiben kellőképp ismerjük önmagunkat, és rájöttünk, mi az, ami már nem kell nekünk, amire nem pazarlunk már sem időt, sem energiát, azt tartsuk is be! Az első észrevehető jelnél meg kell látnunk, ha az út mégsem oda vezet, ahová reméltük.                Kép forrása: google

Mi nők, tényleg rózsaszín álmot kergetünk?

Olyan csodára várunk, ami nincs? Olyan férfira, aki nem létezik? Szerintem apró figyelmességek határoznak meg egy jó kapcsolatot, ám ez az, ami a leghamarabb múlik el. A kapcsolat elején természetesen működik, majd szép lassan, apránként megfeledkezünk róluk. S mire észbe kapunk, már az apró figyelmességeken túl egyre több minden mulandóba veszett. Munka! Szürke hétköznapok! Gondok! Elterelik a figyelmet arról, hogy milyen apró dolog néha amivel örömöt okozhatunk egymásnak! Egy érintés, egy dícséret, egy kedves gesztus! Hogyan tudnánk ezeket megőrizni? Mit kéne tenni, hogy évek, évtizedek alatt ne kopjon el ennek fénye, s ne feledkezzünk meg arról, mit is jelent számunkra a másik? Van erre szabály, taktika? És arra, hogy tapasztalataink sötétségén hogyan legyünk túl egy új kapcsolatban? Hogyan ne jusson eszünkbe, hogy amikor ez történt, az lett belőle akkor? S ne tartsunk ennek ismétlődésétől? Hogy egy férfi, aki letörte minden önbecsülésünket, s mi visszaszereztük... Hogyan ne rombolhassa le újra?

2018.07.02.