Érdekes gondolatot hallottam ma egy barátomtól. Úgy vélte, mindenkinek meg van a maga ára. Ezt már mondták mások is, most azonban komolyan elgondolkodtam.  Valóban? Elsőre azonnal tagadtam. Már csak azért is, mert mindig más volt az értékrendem, és abba nem fért bele a „pénzért bármit” gondolkodás. Legfőképp szexuálisan nem! Ám az életünk, és a lehetőségeink különbözőek. Ebből adódóan létezhet olyan, amikor érdemes megfontolni egy ajánlatot. Persze ehhez akkora összeget kellene tenni, amiért mindenképp megérné. Azt kérdeztem tőle:

- Neked már nagyjából megvan mindened. Ház, autó, család, elmehetsz nyaralni is, van féltetett pénzed. Mi az ami annyira kellene még, amit biztosan nem tudnál megkapni életed során, az a valóra nem váltható álom, amiért  megkérnéd a magadét?

Erre nem jött egyértelmű válasz. Szerinte mindegy, hogy mi ez, az ember nagyravágyó. Nem baj, ha van 4 autója, 3 háza, legyen még több. Mert a mai ember többet és többet akar. Mindig. Nem feltétlen önmagáról beszélt, inkább a világunkról. Sajnos igaza van! Bizonyos értelemben! Az ugyanis mindenkire jellemző, hogy egy kicsivel többre vágyik, de én úgy gondolom, ezt tegye azért, hogy legyenek céljai! Különben elkopunk, elveszünk. Ha mások kedvéért hajtunk, illetve csak hajhásszuk a mégtöbblegyen-t, abba könnyen és gyorsan bele lehet dögleni. Ha azonban kitűzött célként tekintünk a második-harmadik kocsira, vagy a lakásfelújításra, az jobbá teszi a lelkünk, céltudatosabbá a hétköznapjaink! És nem utolsó sorban eredményt ad a munkánkért! Ez hiányzik a mai emberből! Ha így tekintenénk előre, nem hajhásznánk. Csak tennénk a dolgunkat, és hinnénk, hogy elérjük amire vágyunk. Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nekem is vannak, voltak álmaim. És segítség lett volna hozzájuk némi pénz. Ám ha teljes egészében megvehetném őket, akkor hol lennék bennük én? Ha megnyerném a lottót vennék egy színházat, amiben én ugyanúgy színész lennék, mint most. Nem válnék igazgatóvá, és nem lennék feljebbvaló sem. Csak nem kéne pénzért dolgoznom mellette, azt csinálhatnám, amit szeretek. Kiadathatnék könyvet! Végre kezembe foghatnám a saját művem, és kint lehetne a kirakatok polcán. Csodálatos! DE!

Mit ér a könyvem, ha csak kirakat, de nem érdekel senkit? Nem nagyobb öröm, ha azért került oda -akár egy élet munkájával - mert jónak találták?

És a színház! Életem egyetlen, legnagyobb álma volt. Megvehetem! Megfizethetek bárkit, hogy hírnevet hozzon nekünk. Egy ideig! És aztán? Nem mindegy a több száz férőhely ha csak 20-an jönnek el? Sokat szenvedtem életem során ezért az álomért.  Minden pillanatban sírva tudok fakadni egy színpadi mű láttán. Mert irigylem őket. Akik ott játszanak, akiknek gyönyörű színpad jut, de leginkább azért, mert ez az életük! Ma már azt gondolom, az én icinyke-picinyke „amatőr” társulatomat nem adnám semmi pénzért! Nem cserélném nagyobbra, se más közönségre. Nem cserélném hírnévre, sem óriásplakátra! Adunk és kapunk! Ez a művészet lényege. S ez az én gazdagságom! Nincs öltöző? Ne legyen! A teltház 50 fő? Legyen! Az igazi álom, az igazi hivatástudat, az igazi kiteljesedés nem mérhető számokban! És bankjegyekben sem! Így hát ezért sem adnám el magam!

Ha megnézzük barátomat meg engem, óriási anyagi űr tátong köztünk. Pedig egy cégnél dolgozunk. De ez nem csak a kártyánkra utalt összegről szól. Neki talán sosem volt szüksége arra, hogy hitelt vegyen fel, de fel tudott venni olyan hitelt, amiből lett háza. Én ott tartok, hogy legyen a gyerekemnek egy szobája végre! Mert felnő, és lehet, hogy a pasijával már el fog költözni mire szobája lenne. Még ez sem az, amiért eladnám önmagam és az erkölcseimet. Hiszen ettől még érezhetjük jól magunkat ezen a 33 négyzetméteren. Az egyetlen egy dolog, amiért én eladnám magamat és a lelkemet, az maximum az lehetne, ha a gyermekemet nem tudnám megetetni. Vagy egészségügyi problémája lenne. Szóval súlyos dolognak kell ahhoz történnie. Szerencsére ilyen helyzetbe még nem kerültem. De biztosan vannak olyanok is, akik igen. A barátom elmondása szerint:

-A mai világban a pénz is virtuális. Csupán egy „credit”, amit a folyószámlánkra kapunk. És ezért dolgozunk?-

Sajnos igen. A ma embere ha nem teheti meg adja fel az álmait és az ambícióit? Soha! Ne adja fel! Bár ez már személyiségfüggő, és elhivatottság kérdése.

Ha megkapnám egyszerre mindazt, amire vágyok…

Mire vágynék még?

Mi éltetne, miről ábrándoznék, és mit tennék? Hová lenne a holnap értelme?

Feküdjek az ágyban, plázázzak, vegyek magamnak minden nap új ruhát, új körmöt, új pasit…és új ÉLETET is? Sok nő vágyik erre! És teszik! Ezek ők!

Mindent a pénz irányít, de én nem dőlök be neki. Mondhatják, hogy nincs olyan ember, aki ne vágyna arra, hogy bármit megkaphasson. Ne vágyna utazásra, kalandokra, tárgyakra, a jövőbe helyezett alapra. De igen, persze hogy vágyunk rá! Csak nem minden és bármi áron! Le tudom élni az életemet anélkül, hogy világot látnék. A nélkül is, hogy legyen drága holmim, szép nagy házam és több autóm. Az is igaz, hogy könnyű lenne elcsábulni, ha belekóstolhatnánkl a gazdagok világába. Köszönöm, kihagyom! Mert nálam, és még rajtam kívül jó néhányunkban az értékeket nem az anyagi javak adják.

Megkérdeztem a lányomat is erről. Mi jut eszébe az érték szóról? Mit tart ő értéknek?  Te mit felelnél rá gondolkodás nélkül? …

Az ő válasza meglepett. Szívmelengető volt. Azt felelte:

- A barátok és a család! 

Számomra az érzelmek minden felett állnak. Legyen az rokoni, baráti, szerelmi, gyermeki. Legyen az viszonzott vagy viszonzatlan, ha nem érzek, nem élek! Lehet ez balgaság, gyermekded ábránd, de mégis! Ugye voltál már úgy megfázva, hogy nem éreztél ízeket? Mit számított az evés ízek nélkül? Mit számít a tested egészség nélkül? A szemed látás nélkül? És mit számít a lelked érzelmek nélkül?

Szerinted az a milliárdos, aki meg tudna venni a te „áradért”, mennyi érzést hordoz magába?

S ha te megkapod a tiédet?...

Megvehetsz mindent és mindenkit, de érzéseket nem. Megvehetsz feleséget, de társat nem! Megvehetsz szexet, de szerelmet nem. Kiürülsz! Semmivé leszel! Míg az idő múlásával az nem lesz a legnagyobb vágyad, hogy valaki egy apró, gyengéd érintéssel visszahozza újra a lelkedet. Míg a halálos ágyadon azt nem kívánod utoljára, hogy valaki őszintén azt mondja neked:

• Szeretlek!

Te odaadnád földi létünk ezen csodáit a gazdagságért?

Boldog lehetsz általa? Nem, nem arra gondolok, hogy hogy a francba ne lennél boldog egy yaht-on koktélt szürcsölgetve? Hanem tudod, arra a valódi boldogságra!

Bár a boldogság is relatív! Talán nincs is, talán van valahol. Tőled függ! Szerintem a boldogság, mint folyamatosan jelen lévő állapot nem létezik! De boldog pillanatokból akadhat bőven. Amiket nem árulnak a piacon. Egy mosoly, egy kedves szó, odafigyelés, törődés. De akár egy tekintetben fellelheted, ami azt küldi feléd:

- „Megtaláltalak! Tudom, hogy itt vagy, hogy létezel, és ez jó!”

Egy „Örülök, hogy látlak”-ban, egy „Köszönöm”-ben! És leginkább egy „Szeretlek”-ben!

Mi a te árad mindezekért cserébe?  

……….

 2018.06.12.