Angyalok és csodák márpedig vannak! Bármelyik nap bármelyik pillanatában rád találhat, ha észreveszed! Csak hinned kell benne! Eddig nem hittem abban, ami nincs előttem, amire nincs bizonyíték! De rádöbbentem, hogy éppen előttem van...csak figyelnem kell... a lelkemmel, a pillanattal!

Nehéz búcsút inteni valakinek, aki része volt a hétköznapjaidnak, az éppen adódó hangulatodnak, aki igenis meglátta benned, aki vagy! Az előző bejegyzésem csupán  a képzelete volt annak, hogyan lehetne megvalósítani és értékessé tenni egy ilyen pillanatot! Az az igazság, hogy semmi közöm nem volt hozzá! Elraktam a helyzetet annak, hogy nem lehet minden úgy, ahogyan mi szeretnénk. Csalódást éreztem. Reméltem, hogy az illetővel való viszonyom ért annyit, hogy elém álljon és azt mondja:

- Minden jót neked!

De nem így történt! Később azonban mikor már eltemettem minden pillanatot, percet, lehetőséget...megjelent! Ez az, amit véletlennek lehet hívni. Ám a következménye megadta azt a csepp vágyat, hogy tisztességes, egymásnak valamit jelentett érzéssel megéljük az utolsó perceket együtt!

Hálával tartozom a sorsnak! Tudjátok, ilyen csak az előre megírt, elképzelt szép mesékben történik. De ő ott állt előttem, és tudta, hogy mit akar tenni, hogy meg kell tenni, hogy ezek az utolsó percek a mieink! Nem kellettek nagy szavak, hiába képzeltem, nem tudtam kimondani. Jobb volt így! Emlékezvén egymásra és őrizve egymást, csak úgy lenni, mint máskor. Csak ugyanúgy! Kicsit félve, kicsit zavarban, de egymással, egymásért! Csodálatos volt a maga egyszerűségével! Ami által rádöbbentem, hogy ez igen is egy csoda volt, egy tőlünk független felsőbb erő, ami azt akarta, hogy így történjen!

Köszönöm! Nem számít mi lesz ezután! Nem számít mit hiszek és remélek, nem én irányítok! Már tudom! Nem lehet játszani, megelőzni, kikényszeríteni a sorsot, mert az magától működik! Nem szólhatunk bele! Szép lehet az elmúlás is, ha tanulságot hordoz. Ha képesek vagyunk fejlődni általa és megfigyeljük kivé tudunk válni egyetlen igaz pillanattól! Nem mondom, hogy nem fáj! Hogy nem hiányzik a szeme, a mosoly, melyre fakad amikor meglát! Az a varázs amit tükröztünk, amiben IGAZIAN láttuk egymást.

És itt vannak az angyalok, idős nénik képében! Ma ismét találkoztam eggyel! Beszélgetni akart, és hinni az emberekben. Hinni abban, hogy nem mindenki azt mondja:

- Álljon már arrébb!

- Elmehetnék?

- Bocsánat, egy kis helyet! 

Ő nem volt magányos, csak egy kedves néni, akinek aznap volt a születésnapja. És keresett magának egy jó zoknit, ami nem túl vastag ahhoz, hogy szorítsa a lábát, de elég hosszú ahhoz, hogy ne fázzon. Aki hálás volt egy kis figyelmességért, egy kedves gesztusért!

Gondolkodásra késztetett! Szegény MI, mai ifjak, anyák, családfenntartók! MENNYIRE NEHÉZ EBBEN A FELGYORSULT VILÁGBAN LÉTEZNI!

Valóban! De ne feledkezzünk el soha azokról, akik valódi értékekkel nőttek és nevelték fel gyermekeiket, melyek egyre távolabb vannak a mai világunktól!

Amikor idegenek egy szemvillanás alatt közös ég alá kerülnek, és közös lélekkel haladnak tovább...tudván, hogy az angyalok köztünk járnak, és akármennyire rohanunk, ha megállunk egy pillanatra...felismerjük őket!

Köszönöm!

A sorsnak, a véletlennek, a földöntúli akárminek, hogy lelkembe és emlékeimbe igaz értékeket közvetít és ad tovább! Ez volt idén az én ajándékom! Ami többet ér bármi megvehetőnél ebben a mai 21.századi, felgyorsult és elkorcsosult világban!

Legyetek hálásak Ti is! Minden megélt és meg nem élt percért! Nézzetek lelketek mélyébe! Keressétek anyákban, nagymamákban, nagypapákban, szomszédban, barátban vagy akár csak egy járókelőben az értéket, az igazat, a hitet!!! 

Békés, Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

 Képek forrása: google