Nem szerettem a temetőt! Nem éreztem soha a mélységét annak a viràgnak, melynek illatát a már nem élő nem érzi. Nem tudja milyen nap van, ott vagyok-e, gondolok-e rá? A fájdalmat a szívemben nem érzi más rajtam kívül. Nem lehet elmondani virággal, gyertyával.
Ma is féltem. Szembenézni,átélni,átérezni.
Ma mégis szép volt! Az idő, a mécses lángja, a koszorú varázsa.

A velem szembe jövő néni őszinte öröme, aki egy újabb találkozás csodáját hordozva,- jó napot kíván!...

Van valami különleges bája az öregeknek!

Mintha mindent tudnának! Hiszen sokat éltek már. Egy néni, aki egyetlen mosolyával reményt, örömet, múltat és jövőt ígér! Akár egy angyal, üzen. Mindig csodáltam az igazán öregek szemében rejlő titkot! Ami által, ha figyelsz, átértékelheted az életed. Az én titkom az övékhez képest egy tovaszálló pillanat csupán.

Ők már megbékéltek! A múltukkal,a jelenükkel,s ami még lehet!
Ma megszerettem a temetőt! A viràgok illatát, a mécses csöppnyi fényét...az emlékezés szépségét!...
Mert minden ott volt együtt!
Múlt, jelen... a jövő rejtelmei néhány percben...
az ÉLET!!!!

Kép forrása: google