Úgy érzem minden egy körforgás része. Aminek a vége ugyanaz. Elindulunk valahonnan. Azt hisszük, nem tudjuk, hová érkezünk. Bízunk és hiszünk abban, ahová érkezni szeretnénk, ám a végén mindig ugyanoda lyukadunk ki. A csalódáshoz! S mindegy, hogy ez emberben keletkezett, a hitünkben, vagy önmagunkban, egyformán fájó érzés. A mi hibánk? Valamit rosszul képzelünk el ehhez, hogy a vége ne egy szép emlék, hanem egy csalódás legyen? S ha csalódás is, lehet attól még szép emlék? Emeljük fel a fejünket és sétáljunk tovább! Csak ezzel az a baj, hogy a sok fájdalom olyan nyomokat hagy bennünk, mely által később, az újabb csalódástól való félelmünk meghatározza jövendőbeli kapcsolatainkat. Hihetjük-e, hogy nem egyformák az emberek? És azért mert valaki, sőt valakik nem voltak elég jók hozzánk, azért még megismerhetünk olyanokat, akik igen?

Tudod, ha feladnám az ebbe vetett hitemet, nem sok mindent várnék az élettől. Ha elhinném, hogy többé soha, senki nem lesz elég jó hozzám, és úgysem fog szeretni...mi a francnak élnék még? Keressük az élet értelmét! Mi is az valójában!? Mindenkinek más-más értékrendje van, mindenkinek mást jelent! Megkérdeztem néhány embert erről:

"Önmagunk lenni. Alakulni, alkudni, de nem megalkudni!" (Szeplős Julis)

"Szeretni és szeretve lenni" (Varga Erzsébet)

"Egy születés, egy halál. Ez az élet értelme.
No meg a járulékos kettő közti lét" (Kökényesi László)

"A pillantása.
A hangja.
A kis mosolya
A fáradtsága
A néhai gonoszsága
A kedvessége
A becézése
A kedves oltogatása
A szeme csillogása!" (Sántha Kriszta Hanna)

"Szeretet és tapasztalás,tanulás és következtetés." (Vajeléna Ibolya Faragó)

Nekem elsőre talán a boldogság jut eszembe, bár az elég rejtélyes és bonyolult dolog. Rengeteg összetevővel, ami szintén mindenkinek mást jelent. Ezt az előttem szólok példázzák is!

Szeretet! Anélkül nehéz létezni! Lehet ugyan, de mivégre?

Szerelem! Mindig van és lesz egy. Egy álom, egy férfi, egy nő!

Mi lesz, ha egész életünkben csak kutatjuk, - s bár az is megeshet, hogy mindig is jelen volt, csak mi nem vettük észre- és ebben az észrevétlenségben járkálva, keresgélve a nemtudjukmit...elveszünk?

Elveszítjük önmagunkat, minden reményünket, álmainkat, vágyainkat... s közben azt is, ami mindvégig ott volt... az életünk értelmét. Ami talán MI MAGUNK VAGYUNK! És bennünk jön létre mindaz, amit létre akarunk hozni! Minden amit látunk, érzékelünk, tapasztalunk, általunk fejlődik tovább VALAMIVÉ!

Akár a csalódás is! Mi magunk okoztuk? Jó mélyre kell ásnunk ahhoz, hogy kiderüljön mitől fáj úgy, mi hozta ezt létre bennünk! De az ember gyáva mélyre ásni! Legfőképp gyáva magával szembenézni. És kimondani azt az IGAZAT, ami az út kezdete egy másik út irányába.

Hiszen, ha én biztosan tudom merre tartok, akkor az út ágazhat száz felé, megtalálom a helyes irányt!

Annak érdekében, hogy megtalálhassam az Én életem értelmét!

                                                                                 /Köszönet a facebook BBK csoport tagjainak! Mindnek!/