Elgondolkodtam. Kapcsolatainkat mi határozza meg a leginkább? Barátnőimmel beszélgetve, valahogy próbáljuk megfejteni a talányokat, mert lássuk be, vannak. Hiába hisszük magunkat, vagy egy helyzetet egyértelműnek, sohasem az. Túl sok összetevő játszik közre, és az idővel egyre nehezebb lesz, mintsem könnyebb. Megtanuljuk-e valaha kifejezni magunkat úgy, hogy a másik számára az elfogadható és befogadható legyen? Ha én úgy gondolom, hogy teljesen egyértelmű a közlésem, a másik számára azonban mégsem, hogyan kommunikáljunk? Lehet, hogy nem úgy viselkedem, ahogyan beszélek. És az is előfordulhat, hogy nem úgy beszélek, ahogyan viselkedem. Ha hódításról beszélünk, vagy csak arról, hogy közelebb kerülhessünk a másikhoz,melyik a mérvadóbb? A viselkedés, vagy a kimondott szó? Azt mondják a tettekkel beszél az ember a legtöbbet. A szavak elszállnak. Szerintem ez a férfiakra jellemző leginkább. Ők nem szeretnek, vagy nem tudnak vagy nem akarnak beszélni. Helyette apró gesztusokkal fejezik ki a kiszemelt iránti érzelmeket. Ez tényleg így van?

Mi, nők, hajlamosabbak vagyunk írásban tudatni a gondolatainkat a másikkal. Talán azért, mert szabadabbak és bátrabbak vagyunk közben. Ám az írott szó mégsem egyértelműbb a kimondottnál, mely utóbbihoz társul a mimika, a szemkontaktus, ami jóval többet elárul rólunk. Én magamról azt gondolom, nem vagyok felszínes. De nem is adom a mélységeimet bárkinek. Így akinek nem adom, gondolhat felszínesnek, csak azért mert számára nem úgy közlöm a gondolataimat, mint annak, akivel szemben nem vagyok felszínes. Ám adódik helyzet, mikor azt az oldalamat látja a nem felszínes, amit a felszínesnek mutatok. Ilyen helyzetben hazuggá válok? Ha írásban lemegyek mélységekig, de szóban és mások között ezt nem tehetem meg, így mást mutatok magamból, akkor hibázok? Hihet nekem az, aki mind a két oldalalt látja? Vagy folyamatos csalódást érez, mert nem tudja, mit, hogyan értelmezzen? De a kettőt nem lehet eggyé váltani bizonyos helyzetekben. Ezt tudnia kell, vagy félreért? Vagy félre ért?

Sosem szeretem megmagyarázni önmagamat. Ám, hibázni nem nehéz. Nem látjuk magunkat kívülről, így könnyen megtörténhet, hogy mást mutat egy reakciónk, mit ahogyan azt mi láttatni szeretnénk. Mindezek megoldására csakis a jó, a megfelelő, a zárt kommunikáció segíthet. Ha van rá mód, lehetőség. Amíg nincs, addig pedig marad az értés, vagy a félre értés.

Mégis melyik a lényegesebb közlés? A személyesebb írott szavak, vagy a külső által közvetített megnyilvánulás, amiben sajnos már több ember jelenléte van?